Repertoár / Színlap
Kucok
játssz velünk mesét
Interaktív meseszínház óvodásoknak
Milyen is egy kucok? Barátságos rejtekhely, ahova behúzódva a fantázia határtalan kalandokra indulhat, zug, amely megannyi titkot tartogat. Kucokfalva lakói, vagyis a kiváló jazzmuzsikusokkal kiegészült Tünet Együttes, a gyerekek segítségét kérik az elveszett királylány felkutatásában és az éjszaka lidérceinek elűzésében. Az úton a kis kalandorok találkozhatnak az egyszemű óriással, a rozsdás robottal vagy a lila hangyásszal. A játék, a tánc és a zene részesei lesznek, miközben ők maguk is mesehőssé válnak. A kucoki időben mérve reggeltől másnap reggelig tartó mágikus úton a kicsik saját hangja, teste és mozdulatai lesznek a történet, a zene vagy akár a szereplők mozgatói. Eközben ők maguk is szabadon játszhatnak, mozoghatnak, ismerkedhetnek képességeik határtalanságával.
A Kucok egy színházi előadás és egy kreatív mozgásos-zenés foglalkozás keveréke, 3-7 éves kor között ajánlott.
"A Kucok ugyanis jó. Sőt, nagyon jó, olyannyira, hogy elhatároztam, az idei összes többi előadára (szám szerint 3, úgyhogy bele kell húznom!) mindre veszek jegyet. (...) A klasszikus magyar gyerekelőadások stílusát és világát félretéve nemzetközi színvonalú, profi előadást láthattunk, amelynek egy perce sem volt unalmas vagy gagyi." (Kuszkó Judit, Index – Dívány.hu)
"Barátságos jelmezekbe bújtatott, a gyerekekre odafigyelő játszótársak,
valódi hangszerek, eleven zenészek, emberi hangok és emberi léptékek. A
közös cselekvés, az együttlét öröme határozza meg az előadás hangulatát.
Fontos lenne, hogy minél több családban, óvodában, de még az elemi
iskolában is érezhető legyen a kucok melege." (Szilágyi Zsuzsa, Revizor)
Az előadást két turnusban (10:00, 11:00) tartjuk, turnusonként 35 gyerek vehet részt az interaktív játékban, a helyek korlátozott száma miatt az online jegyvásárlás ajánlott.
A gyermekeknek kényelmes ruha viselését ajánljuk, kérjük a cipőt levenni a színházterem bejáratánál.
| Rendező: | Szabó Réka |
| Szereplők: | Furulyás Dóra, Gőz István, Kántor Katalin/Réti Anna, Szabó Réka, Szász Dániel |
| Zene: | Ágoston Béla, Rubik Ernő Zoltán |
| Jelmez: | Andrea Haamer |
| Szöveg: | Peer Krisztián |
| Hang és fény: | Szabon Balázs |
| Külön köszönet: | Szirtes Attila |

Fotó: Dusa Gábor
