
|
Eredeti szakmája matematikus, később a műszaki tudományokból (mesterséges intelligencia) doktorált, 1984-től az ELTE Kísérleti Pszichológiai Tanszékén tanít, jelenleg az ELTE Gazdaságpszichológiai Szakcsoportjának professzora. Oktatott tárgyai többek között: Gazdaságpszichológia, Emberi gondolkodás és döntés, Játékelmélet, Memetika, Módszertan. A BMF Üzleti coach képzésének egyik alapító tanára.
Húsz évig vezetett egy szoftverfejlesztő céget, amelynek fejlesztéseit 2002-ben szőröstől-bőröstől megvette a Walt Disney Co. Azóta inkább tanácsadóként, coachként más cégeket segít.
A szélesebb intellektuális közönség számára írt könyvei (Észjárások, Mindenki másképp egyforma, A pénz evolúciója) eddig összesen 8 nyelven jelentek meg, az középső „Az év tudományos könyve Németországban 1998-ban” díjat nyert. A kis írásaiból álló „Maga itt a tánctanár?” című kötet 2005-ben jelent meg, ezt 2008 őszén követi Az elvek csapodár természete című esszékötete.
A Tünet Együttes Véletlen című produkciójába nem kiemelkedő mozgáskultúrája miatt hívta meg Szabó Réka, de mint kiderült, igaza volt: a táncjátékban elhangzó egyetemi előadás működőképesnek bizonyult.
|